7.b osztályunk felemelő 1848-as emlékműsora vastapsot kapott iskolánkban, és nagy tapsot kapott a városi ünnepségen is.
Köszönjük a műsor összeállítását Nagy Marianna osztályfőnöknek, a segítő közreműködést Vetzl-Szerencsi Noémi és Endrészné Veiland Viktória tanárnőknek.
Köszönjük tanulóink lelkesítően lelkes szereplését.
(Fotó: Kiszlingerné Szántó Diána)
Eveli Péter főigazgató ünnepi köszöntője:
„Ne késsetek harangok
siessetek csatába,
Isten tornyából szálljatok
a szegény föld sarába.
Segíts harang dörögni,
nyelved így megmarad,
most majd ágyú dörgi el
imádságodat.”Az egyik mai szünetben is hallott Harangok dala című szám első versszakával köszöntöm a kedves egybegyűlt, ünneplő és emlékező iskolaközösséget.
Március 15 mindenütt ünnep a világon ahol magyarok élnek. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egy olyan ünnep, melynek emlékezete és földrajzi vonatkozásai túlnyúlnak a trianoni határokon, és a Kárpát-medence egészére kiterjednek.
Ezen a napon azért is vannak határon túli körkapcsolások a televíziós közvetítésekben, mert volt egy felvidéki hadjárat, volt egy erdélyi és egy délvidéki hadszíntere is annak a szabadságharcnak, melyet 1849-ben csak két nagyhatalom egyesített ereje tudott leverni.
A Gábor Áron rézágyúja című nótát mindenki ismeri, nézzünk most egy kicsit a történet mögé és képzeletben látogassunk el az erdélyi hadszíntérre.
Az 1848 őszén felálló Magyar Honvédség fegyver- és lőszerhiánnyal küzdött.
1848 novemberében az osztrák császári hadsereg már a Tiszántúlt és a Székelyföldet fenyegette.
Fegyverek nélkül az ellenállás lehetetlen volt. Ekkor előállt egy Gábor Áron nevű kiszolgált tüzér és felajánlotta, hogy ágyúkat önt. Gábor Áron és a székelyek megvalósították azt, ami első hallásra teljes lehetetlenségnek tűnt.
A székely települések 313 templomi harangot ajánlottak fel beolvasztásra és ágyúöntésre.
1848 decemberében Kézdivásárhelyen jött létre az ágyúöntő üzem, ahol 180-an dolgoztak és fél év alatt 64 ágyút öntöttek a székelyföldi harangokból.
1849 július 2-án a székely határőrök Kökösnél megütköztek az orosz cár túlerőben lévő csapataival. Gábor Áron irányította a tüzéreket. Két lovat is kilőttek alóla, végül egy ágyúgolyó őt is halálra sebezte.
Róla emlékezünk és emlékezzünk mindig, amikor énekeljük a Gábor Áron rézágyúja című nótát, vagy halljuk a harangokat, melyek 1848/49-ben és az I. világháborúban is a magyar hazát védték.
Ünnepi gondolataimat a Harangok dala utolsó versszakával zárom:„Győzni fogunk ha itt már
seregben ágyú áll.
Az obsitos harang is egyszer
Tornyába visszaszáll.
Elfeledjük majd lassan
a harcot, vérözönt,
a béke minden ágyút
haranggá visszaönt.”
