Természetismereti levelezős verseny

Összefoglaló az óvodásoknak szervezett természetismereti levelezős versenyről

 

Óvodásoknak szerveztünk két fordulós természetismeretei vetélkedőt a Szilágyi Keresztény Iskolában.

A verseny szervezése remek team munkában valósult meg: elsősorban az alsó tagozatos kollégák, a feladatlapok továbbításában részt vevő kollégák , valamint a technikai személyzet, szponzoraink segítségével, amit nagyon szépen köszönök ez úton is mindenkinek!

Idén kilencedik alkalommal hirdettük meg a versenyt, nagy érdeklődés mellett.

A vallásos nevelés, a magyar népi kultúra ápolása mellett a természet iránti elköteleződés mindig is jellemző volt a Szilágyi iskolára. Jövőnk záloga, ha gyermekeink megértik a természet törvényszerűségeit, és ezen ismeretek birtokában képesek lesznek eligazodni ebben az információdús világban. Környezetünket gyermekeink révén leszünk képesek megóvni, ezen munkálkodunk, hogy a tanítványainknak átadott ismeretek birtokában munkánk eredményes legyen.

2005 óta viseljük az ÖKO iskola címet, és 2012-ben elnyertük az Örökös ÖKO iskola címet.

Ezen indíttatásból szóltunk az óvodásokhoz a természetismereti levelezős versennyel, melyben  a város szinte minden óvodája ill. környékbeli óvodák is részt vettek.

Mintegy 280  gyermek küldött be feladatlapot, ebből 202 kisgyerek oldotta meg mindkét forduló feladatait,  akiknek ajándékokkal köszöntük meg  kitartását. A verseny szervezése óta évről- évre növekszik a részvételi szám, ami örömteljes a Szilágyi iskolának, hogy sok kis óvodást tudtunk megszólítani versenyünkkel.

Idén  ünnepélyes keretek között adtuk át az ajándékokat a gyerekeknek. A díjkiosztón szerepeltek iskolánk művészeti csoportjai:  a Szilágyi Harangegyüttes: Albertné Balogh Márta vezetésével, valamint a 6. osztályos néptáncosok: Gömöri táncokkal,  Vetz- Szerencsi Noémi irányításával.

A versenyhez tartozott egy 2 fordulóból álló feladatlap kitöltése, valamint egy rajzpályázat: Assisi Szent Ferencről, a természet és az állatok védőszentjéről készíthettek egy alkotást a gyerekek tetszőleges technikával.

Külön díjaztuk az óvodákat a nevezett óvodások létszáma alapján, a rajzpályázaton részt vevőket, meg az egyéni feladatlapokat megoldó óvodásokat.

A verseny  védnöke Ovádi Péter országgyűlési képviselő, fő szponzorai a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Bakonyerdő Zrt,  Verga Zrt., Balaton Ré-Busz 98 kft,.

A számtalan felajánlásnak és szponzornak köszönhetően sok-sok ajándékkal tudtuk jutalmazni a gyermekeket. Támogatóink név szerint a következők:

     

      • Balaton-felvidéki Nemzeti Park

      • Balaton Ré-Busz 98 Kft.

      • Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesülete

      • Bakonyerdő Zrt.

      • Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület

      • Képzelet Művészellátó

      • Konkoord Kft.

      • Kovács Anita nemezkészítő

      • Ovádi Péter országgyűlési képviselő

      • Papírcenter Kft.

      • Pegazus Színház

      • Sarolt major és lovasudvar Szentkirályszabadja

      • Szilágyi Diáksport Egyesület

      • Szilágyi Harangegyüttes

      • Vastag Richárd néptáncpedagógus

      • Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

    Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a felajánlásokért, értékteremtő programokért!

    Első 10 óvoda díja a nevezett óvodások létszáma alapján:

    HELYEZÉS ÓVODA AJÁNDÉK
    I. Szent Margit Római Katolikus Óvoda Bakonyerdő Zrt: vezetett látogatás a Festetics Imre Élményközpont egész területén, valamint egy Keszthelyi-hegységet bemutató szakvezetett kilátótúra
    II. Bóbita Körzeti Óvoda BfNP: Tihany természeti értékeit bemutató kb. 2.5 órás túra szakvezetéssel – a csoport utaztatását a Balaton Ré-Busz 98 Kft. vállalja
    III. Hársfa Tagóvoda – Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesülete: vezetett séta „Sanyi Manó nyomában” -Vastag Richárd néptáncpedagógus: hagyományőrző foglalkozás
    III. Egry úti Körzeti Óvoda Sarolt –major és lovasudvar, Szentkirályszabadja: majorlátogatás
    IV. Kastélykert Óvoda VERGA Zrt: Gulya-dombi vezetett séta a Gulya-dombi Parkerdőben Sarolt major és lovasudvar: majorlátogatás
    V. Hárskúti Német Nemzetiségi Óvoda Kovács Anita nemezkészítő: kézműves foglalkozás
    VI. Vadvirág Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület: Csalán- kerti játékos foglalkozás
    VII. Ringató Körzeti Óvoda Szilágyi Harangegyüttes: mini koncert
    VIII. Erdei óvoda Szilágyi DSE: gumilabda
    IX. Ficánka Tagóvoda Szilágyi DSE: gumilabda

    Továbbá köszönjük a Cholnoky, a Csillag úti Óvoda, az Örömhír óvoda, valamint a Kuckó Tagóvoda részvételét is!

    Reméljük, hogy sikerült a gyermekekben is felkelteni a versennyel az érdeklődést a bennünket körülvevő világ iránt, amikor a környezettudatosságra nevelés egyre fontosabbá válik.

    Veszprém, 2023. február 3.

    Barabás Andrea
    alsó tagozatos intézmény vezető-helyettes

    Levél óvó néniknek, szülőknek, óvodásoknak
    Természetismereti levelezős verseny feladatlap