Hunyadiak nyomában a délvidéken 2016.
Ebben az évben iskolánk hetedik évfolyamos tanulói részt vettek a Határtalanul program keretében megszervezett vajdasági kiránduláson. A pályázathoz év elején el kellett mennünk a budapesti Magyarság Házába, és beszámolót írnunk róla. Már itt is rengeteg információval gyarapodtunk, de ebben a programban még többet megtudtunk hazánk egykori területeiről, és azok történelméről, nevezetességeiről.
Első nap reggel 7 óra körül gördültünk ki a busszal Veszprém városából. Tompánál felszállt az idegenvezetőnk, Mihály Péter Dániel, aki egész utunkon végigkísért minket, és segített megismerni a vidékeket, ahol jártunk. A határon átkelve elhaladtunk Szabadkán, és Palicsot céloztuk meg. Egykor a két település között villamos járt, de ez sajnos mára már megszűnt. A palicsi tó szélkifúvással, idegen szóval deflációval képződött szikes tó. Kiderült, hogy itt már az első hivatalos, 1896-os újkori olimpiai játékok előtt is rendeztek ún. palicsi olimpiát, és hogy a XVII. század végén tesznek először említést erről a helyről. Nagyon szép szecessziós épületek találhatók itt. Ellátogattunk az ottani iskolába, ahol a két intézmény bemutatkozott egymásnak, az ő diákjaik közül pár alsós még műsort is adott nekünk. Ezután autópályán haladtunk tovább az Alföldön Csantavér felé, ahol a neoromán stílusban épült katolikus templomot néztük meg. Nagy csodálkozásunkra mindössze 90 éve épült meg a falu összefogásából. Az akkori pap minden családtól elkérte egy ökör árát, cserébe nem kellett adózniuk az egyháznak, amíg ott szolgált. A Ferenc-csatornát is megnéztük, ebben folyik össze a Duna és a Tisza vize. A Leningen-Westerburg Károly szobra melletti béka kicsit jobban lekötötte a figyelmünket, mint az aradi vértanú emlékműve. A Tisza-zsilipre is felmásztunk, és figyeltük, ahogy a horgászok szétverik az általuk fogott halakat. Ezután elfoglaltuk a szállásunkat, és ott is vacsoráztunk.
Második nap negyed 8-kor reggeliztünk, majd elindultunk Újvidékre. Útközben az idegenvezető sokat mesélt nekünk a délszláv háborúról. A város egyébként elég fiatal, Mária Terézia nevezte el így. Egy ideig ez a település volt a magyar honvédség központja, viszont az itteni szerb lakosság soha nem hagyta őket békén, gyakoriak voltak a gyilkosságok. Itt két templomot néztünk meg, egy ortodoxot, és egy római katolikus felekezetűt. Ezután a péterváradi várat másztuk meg, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a vidékre, még a korábban megismert templomok tornyait is megcsodáltuk. Egy szerb idegenvezető és egy tolmács segítségével bepillantást nyertünk a vár alagútrendszerébe, és megismertük annak funkcióját. A busszal Belgrád, azaz a magyar Nándorfehérvár felé folyattuk az utunkat. A várról nagyon sok érdekes dolgot megtudtunk, mint például hogy itt végezték ki Musztafát selyemzsinór által, vagy azt, hogy Dózsa György az 1456-ban vívott nándorfehérvári diadal idején itt győzött le egy magas rangú török elöljárót. Ezért a hőstettért sok birtokot kapott. 1521-ben azonban itt is csúfosan megverte a magyarokat Szulejmán szultán. Ezt a várat 1426-ban kaptuk meg a tatai egyezmény szerint, még Zsigmond királyunk idején. A kapukon feltűnik a szamárhátíves vonalvezetés, ami török sajátosság. A kiállított hadászati eszközöket is megnéztük, aztán szabadidőt kaptunk. Ebben a városban vacsoráztunk és éjszakáztunk.
Harmadik napunkon, pénteken elég sokat utaztunk, ugyanis már reggel a Vaskapu-szoros felé indultunk. Útközben sokat megtudtunk a szerb politikáról, majd a Vajdaság soknyelvűségéről. Régen errefelé egy gyerek könnyen megtanulhatott akár négy nyelven is. A szendrői várnál a rigómezei csatáról kaptunk rövid beszámolót egyik társunktól. A várból mára csak romok maradtak, mivel a II. világháborúban itt is volt lőszerraktára a náciknak, ezt pedig partizánok felgyújtották, ami miatt a falak megrepedtek, esetleg le is omlottak. Továbbhaladva elértünk a Vaskapuhoz, Galambóc vára is errefelé található, de ez sajnos fel volt állványozva, így csak keveset láttunk belőle. Ez az útszakasz bámulatos a hegyekkel és a Dunával, amely áttöri őket. Mondják is, hogy ez a Duna legszebb része. Áthaladtunk a Nagy- illetve a Kis-Kazánon, ahol a táj a zápor ellenére is elvarázsolt minket. A Vaskapu erőművön áthaladva a határhoz értünk, ahol állnunk kellett kb. egy órát, amíg átjutottunk. Az erőmű megépítése hátrányokkal is járt, egész falvak kerültek víz alá, és a Duna egyetlen tokféléje, a viza is kipusztult, hiszen a duzzasztógát miatt nem tud felúszni a folyón. A gát két oldala között a szintkülönbség 35 méter. Sokat megtudtunk a Széchenyi-féle szabályozásról is. Az erőmű miatt sajnos a Széchenyi-utat is elborította a víz. Erdélyben a Duna, majd a Cserna-patak mellett haladtunk egy ideig, aztán a Mehádiai-hegységet is megpillanthattuk. Az előbb említett patak környéke külön kis mikroklímával bír, sok veszélyes állat található errefelé, például skorpiók és mérges kígyók. A kénes vizű Herkulesfürdőhöz még a Monarchia idején az előkelőbbek egyenesen Budapestről jöttek vonattal. A kupolás vasúti várótermet mi is megnéztük. Ezután a Bánát két jelentősebb folyója, a Temes, később a Bega mentén haladtunk következő megállónk, Temesvár felé. Csak estefelé értünk oda, amikor már mindenki fáradt és éhes volt, így jól jött a finom vacsora. Éjfélre már mindenki a szobájában volt, és álomra hajthatta a fejét.
Másnap reggel, az utolsó napon elindultunk a 350.000 lakosú Temesvár felfedezésére. Ezt a várost Balázs István, a helyi idegenvezető mutatta meg. Olyan fontos információkkal gazdagodtunk, mint hogy itt végezték ki Dózsa Györgyöt 1514-ben, és hogy itt tört ki a Ceausescu-diktatúra elleni forradalom is 1989-ben. Ezt az erődítményt a Habsburg-korban építették, a város sakktábla-mintázata is az előre megtervezett városról árulkodik. A falaknak mára mintegy 14% maradt csak meg, lebontották őket a város fejlődése érdekében. Itt eredetileg mocsár volt, amit később lecsapoltak, habár korábban védelmi funkciója is volt. A városon nem a Temes, ahogy a város neve sejteti, hanem a Bega folyik keresztül. Elmentünk a fontosabb terekre és helyekre, majd szabadidőt kaptunk. Nagyon sok galamb volt, főleg azokat hajkurásztuk. A következő, és egyben utolsó település, ahova elmentünk, Arad volt. A vértanúk sírjánál néptánccal és rövid beszéddel tisztelegtünk nemzeti hőseink emléke előtt, majd megkoszorúztuk az emlékművet. A belvárosban a Szent Antal nevét viselő bazilikát látogattuk meg, majd a Szabadság szobrot a Kiegyezés téren. Ez az emlékmű nem sokkal a kiegyezés után készült, aztán szétbontották, itt-ott tárolták, de végül a sok hányattatás után visszakerült az eredeti helyére. Vele szemben áll egy diadalívet ábrázoló román emlékmű is. Itt is található McDonald’s, és ezt a lehetőséget sem hagytuk ki. Fáradtan indultunk hazafelé. Szeged környékén az idegenvezető is leszállt, kb. negyed 10-re értünk haza, Veszprémbe.
Szerintem nagyon tartalmas volt ez a kirándulás, és biztosan mindenkinek maradandó élményt nyújtott. Köszönjük mindenkinek, aki közreműködött ennek a programnak a megvalósulásában, leginkább a tanárainknak és kísérőinknek, akik türelmesek voltak mindvégig, és kibírtak minket négy napig!
Utunkról készült összefoglaló kisfilm
2014
Hetedikesek osztálykirándulása Délvidéken 2014. június 2-4-ig
Pályázati azonosító: HA-13-01-59
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola hetedik osztályos diákjai egy háromnapos délvidéki utazáson vettek részt 2014. június 2-4 között.
A kirándulás a HATÁRTALANUL program keretében válhatott valóra. Az utazás időpontja tudatos választás volt, hiszen a nemzeti összetartozás napja június 4-e. Az utazás egyik célja az volt, hogy a gyermekek megértsék ennek az emléknapnak a jelentőségét. Az előkészítő tevékenységek során a diákok megismerhették Trianon jelentőségét, a történelmi esemény napjainkra is kiható következményeit. Megtanulhatták, hogy a Szerbiában élő emberek miért nem szerbek, hanem délvidéki magyarok.
Az utazás során pedig személyesen is megtapasztalhatták, hogy milyen érzés hazánk határain kívül magyarnak lenni. Erősödött magyarságtudatuk és felismerték, hogy mennyire fontos a magyar népi kultúra hagyományainak ápolása, élővé tétele és továbbadása a jövő nemzedéke számára. Az utazáson 29 fő diák és 4 fő kísérő vett részt. A gyerekek meglátogattak egy helyi magyar iskolát is, illetve táncházat is tartottak, ahol a néptánc szolgált közös nyelvként a délvidéki és a veszprémi gyerekek számára.
Az élményekkel teli utazás pontos forgatókönyve:
- nap: Kora reggeli indulás Veszprémből, határátlépés Röszkénél. Látogatás a híres kelebiai ménesnél és a Fiáker Múzeumban. Városnéző séta Szabadkán, mely Trianonig a harmadik legnépesebb magyar város volt, látnivalók: Reichl palota, korzó, városháza. Bajmok mellett rövid főhajtás az 1848-49-es szabadságharc egyik legérdekesebb ütközetének, a kaponyai csatának emlékművénél. Bácskossuthfalván a hányatott sorsú Kossuth-szobor és a millecentenáriumi emlékmű megtekintése. Kishegyesen látogatás a pékmúzeumban és a Kékházban.
- nap: Látogatás a különleges természeti és kulturális értékekkel bíró Tarcal-hegység Nemzeti Parkban, ahol a középkor óta nem kevesebb, mint 35 különböző felekezetű kolostor épült (egy ma is működő ortodox monostor felkeresése). Városnézés Újvidéken, a városháza, a neogótikus katolikus templom, a görögkeleti székesegyház és a püspöki palota megtekintése. Megálló a „bevehetetlen” péterváradi erődnél, melyet egykoron a „Duna Gibraltárjának” hívtak (séta a várban, az óratorony felkeresése), majd a karlócai Békehozó Miasszonyunk kápolnánál. Este közös kürtöskalácssütés egy helyi asszony segédletével. Délvidéki gasztronómia dióhéjban.
- nap: Utazás Bácska egyik leggazdagabb mezővárosába, Bácstopolyára – a sokszínű néprajzi anyaggal rendelkező tájház, valamint a kovács- és bognármesterséget bemutató műhely felkeresése. Látogatás Szerbia legmagasabb katolikus templomában, melynek szentképeit Barabás Miklós festette. Városnézés Zentán, a legmagyarabb városban: a Tisza-part, a csata emlékművének megtekintése. Hazafelé megálló a gyógyhatású vízéről híres Palicsi tónál (szecessziós fürdőépületek, színpompás villák stb.). Határátlépés. Érkezés Veszprémbe az esti órákban.
Utunkról készült videomontázs: