2022. november 19-én két csodálatos gálaműsorral ünnepeltük iskolánk táncegyüttesének 50. évfordulóját 260 fellépővel. Az ünneplésen részt vett minden csoportunk, valamint régi szilágyisok is szép számmal. A születésnapot a kiváló koreográfiák és táncosok mellett torta és ajándékok tették még ünnepélyesebbé.
Hálásak vagyunk a néptánc csoportot megalapító Kiss Jánosné, Joli néninek. Elhivatottságával nagyon sok gyermekkel szerettette meg a néptáncot, az őt követő két vezető; Molnárné Tóth Erzsébet és Nagy Marianna is tőle kaptak indíttatást. Fennállásunk alatt rengeteg országos fesztiválon, szólótáncversenyen vettünk részt, valamint többször szerepelhettünk külföldön, legtávolabb Finnországban.
2005. szeptember 1-jétől a Szilágyi Táncegyüttes alapfokú művészeti iskolaként működik. Természetesen ehhez kiváló tanárok is kellettek, mint Hajdu Péter, illetve a jelenlegi néptánc pedagógusaink; Hajdu Viktória, Vastag Richárd, Vetzl-Szerencsi Noémi és Nagy Kinga jelmez- és viselettáros. Sok-sok színvonalas koreográfia, rengeteg néptáncos tanítvány, ezernyi közös, boldog pillanat köt össze bennünket, többek között a néptánc műsorok, díjak, a híres dégi néptánc tábor. Szakmai tudásukat bizonyítja, hogy táncosaink nagy része folytatja a táncot, szívderítő érzés látni őket többek között a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Veszprém-Bakony Táncegyüttes fellépésein.
Veszprém egy táncos város. Ennek is köszönhető, hogy mindig voltak támogatóink. Korábbi fenntartónktól, Veszprém városától, valamint Veszprém Megye önkormányzatától nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatásokat is kaptunk. Legfrissebb a Gizella-díj, amire nagyon büszkék vagyunk. Köszönjük a jelenlegi fenntartó Veszprémi Érsekségnek, valamint a Szilágyi Keresztény Iskola mindenkori vezetőinek, pedagógusainak, az iskola dolgozóinak, hogy mindig számíthatunk egymásra.
Ünnepi műsorunkat megtisztelte részvételével Dr. Udvardy György Excellenciás és Főtisztelendő érsek úr, Ovádi Péter országgyűlési képviselő úr, Brányi Mária alpolgármester asszony, Halmay Gábor képviselő úr, valamint Eveli Péter jelenlegi és Halmay György korábbi igazgató úr.
Pályázati támogatóként pedig a Csoóri Sándor Alap, valamint a Városi Civil Alap nevét kell megemlítenünk.
Ez az 50 év, valamint a két gálaműsor pedig azoknak a volt és jelenlegi táncosoknak köszönhető, akik valaha is a Szilágyi Táncegyüttes tagjai voltak; kicsik, nagyok és még nagyobbak. Örömmel töltött el bennünket, hogy együtt lehettünk azokkal, akikkel valaha együtt táncoltunk, vagy már tanítványaink voltak. Több hónap kiváló hangulatú munkája, Vetzl-Szerencsi Noémi és Vetzl Áron lelkes vezetése nyomán közösen léptek fel a jelenlegi 260 táncosunkkal. Így ér össze a múlt és a jelen, hogy példát mutasson a jövő néptáncosainak. Remélem, mostani tanítványaink is olyan örömmel fognak majd emlékezni az együttesünkben töltött időre, mint ők.
Köszönetet mondunk a szülőknek is, hogy támogatják, ösztönzik gyermekeiket, mert tudják, hogy egy igazi néptáncos közösséghez tartoznak.
Gálaműsorunkat immár hagyományosan Samu Zoltán és zenekara kísérték fantasztikus muzsikával.
Veszprém, 2022. november 22.
Nagy Marianna művészeti intézményegység-vezető
Sajtómegjelenések:
https://www.veol.hu/helyi-kultura/2022/11/galamusorral-unnepelte-otveneves-fennallasat-a-szilagyi-tancegyuttes
https://www.veszpremtv.hu/2022/11/21/szilagyi-tancegyuttes-50/
https://www.veszpremiersekseg.hu/50-eves-lett-a-szilagyi-tancegyuttes/













































