A Veszprém TV által szervezett Ismerem a városom? című városismereti vetélkedő döntője március 6-án került megrendezésre a Pannon Egyetemen. A Szilágyi Iskola hatodikosokból álló csapata, Benyes Csongor, Karlinszky Zalán, Strba Levente, Szlotta Gergő és Szilágyi Zoltán nagyszerű munkával második helyezett lett a 3. fordulóban és a több hónapos verseny végén összetett eredményként is meg tudta tartani második helyezését a – nagyrészt nyolcadikosokból álló mezőnyben. A vetélkedő során megismerték Veszprém Árpád-kori történelmét, a reformkori Veszprém fejlődését valamint a második világháború utáni szocialista időszak küzdelmes éveit. A zsűri külön dicsérettel illette a gyerekek előadását, mely Veszprém kulturális életét mutatta be a Kádár-korszakban. Gratulálunk a nagyszerű csapatmunkához és a kitartó egyéni felkészüléshez. Köszönet a felkészítésért Albertné Balogh Márta tanárnőnek.
