Duna Tv szereplés

2023. ápr. 3.

Az MTVA keresett meg még februárban, hogy szeretnék továbbgondolni az EKF megnyitó kapcsán Verancsics Faustus veszprémi várkapitány repülésének történetét.

A kiadott előzetes feladat az volt, hogy kreatív és jól rajzoló felsős diákok ezt ma hogy hajtanák végre.

Négy tanulóval – Fekete Anna 8.a, Sánta Gergő 6.b, Losonczi Liza 5.b, Szitás Borbála 5.b – felkészületen érkeztünk a forgatásra márc. 14-én, délután a Benerdek-hegyen.

A tanulók itt fejezték be rajzaikat, majd a Tv egyenként interjúzott velük, ahol szóban is elmondták, hogyan is gondolnák ezt ma, ill. ők hogyan valósítanák meg ezt a feladatot.

A gyerekek szép rajzokkal készültek, jó ötleteik voltak és ügyesen el is mondták.

Az adás ezen a linken elérhető. A rólunk szóló rész megtekintéséhez a videóban 41:30-hoz kell tekerni.

Eveli Péter
intézményvezető