Iskolánk az idei tanévben Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából házi vetélkedőt hirdetett a diákoknak. A tanulók néhány főből álló csapatokba szerveződve oldhattak meg a költő életével és korával kapcsolatos feladatokat három fordulón keresztül. Azok a csapatok, akik a legjobban teljesítettek, jutalmul részt vehettek egy kiránduláson, amely során Budapestre látogattak.
A kirándulásra március 29-én, egy szerdai napon került sor, így a győzteseknek még iskolába sem kellett menniük aznap. Azonban a korán kelést így sem úszhatták meg: a Budapestre tartó vonat fél nyolckor indult a vasútállomásról. Az indulást követő egy órában minden a tervek szerint haladt, ám a gárdonyi megállónál ütköztek az első problémába a kirándulók. A szerelvényük felsővezeték-szakadás miatt ,,meghatározatlan ideig” másfél órát vesztegelt az állomáson, és a kísérő tanárok leleményessége nélkül tovább is vártak volna. Szerencsére tanáraik felfedeztek egy másik vonatot a szemközti peronon, amire átszállva értékes félórát spóroltak. De még így sem juthattak egyenesen a Déli-pályaudvarra, ugyanis az új vonat Tárnokon megállt, és senkit nem vitt tovább. A leszálló embertömeg pedig mind az érkező, immár harmadik szerelvényre akart felszállni. Így a csapat végül a következő, utolsó vonattal jutott a végállomásig, a tervezett másfél helyett cirka 3 óra alatt.
A csapat a 3D galériát látogatta meg először. Itt egy rövid vezetés után mindenki önállóan, vagy akár az ott dolgozók segítségével készíthetett vicces fényképeket a galéria különböző pontjain. Minden falat kidolgozott festmények, látképek borítottak, amik elé állva a fényképek szereplői úgy néztek ki, mintha maguk is a képek részei lennének. Végül mindenkiről készült egy saját fénykép, amin angyalszárnyakkal a hátukon szerepel.
A kirándulók ezután ebédeléssel, vásárlással ütötték el a következő program kezdetéig fennmaradó rövid félórát. Sokan megkóstolták a Deák téren árult kürtőskalácsot.
Második és utolsó állomásként a csapat az Evangélikus Múzeumba látogatott el. Az itt dolgozók süteménnyel és ásványvízzel várták őket. Egy rövid pihenő után a csapat két részre oszlott: az ötödikesek és hatodikosok Dóri nénivel együtt egy Petőfi gyermekéveit bemutató kiállítást tekinthettek meg, vezetéssel. Majd kipróbálhatták az abban a korban használatos iskolapadokat, végül néhányan népviseleteket is felpróbáltak. A hetedikesek és nyolcadikosok Judit nénivel egy szabadulószobából igyekeztek kijutni. A téma természetesen itt is Petőfi élete volt. Ötletes feladatok megoldásával szerezhették meg a kijárat kódját (ami 23 perc alatt sikerült is). Miután mindenki végzett, cseréltek.
A programok után már csak a hazaút maradt, ami szerencsére zökkenőmentesen zajlott. Mindenki kicsit fáradtan, de jó élményekkel telve mehetett haza.
Szilágyi Zsófia (8.a)





