Volt szilágyis diákok az U19 es Futsal válogatottban

2023. nov. 13.

Molnár Dániel Vilmos és Bognár Martin iskolánk volt tanulói már óvodás koruktól  kezdve rendszeresen és szorgalmasan edzenek, hogy valóra váltsák álmaikat.  A futsal mellett a nagypályás labdarúgást is kipróbálták , de végül a futsal mellett tették le a voksukat. A Szilágyi DSE U17, U19-es csapatában a futsal NB I –ben játszanak és mindketten pályára léptek már 1. Futsal Club NB I-es felnőtt csapatában.  A fiúk már korábban részt vettek egy válogatón, ahol Frank Tamás, az U19 es válogatott edzője is felfigyelt rájuk és meghívást kaptak a héten zajló felkészülési mérkőzésekre. A fiúk nagyon jól mutatkoztak be a válogatottban.

Nagy öröm Szilágyi DSE számára is, hiszen Dani ,Martin és Dominik  részben saját nevelésű játékosunk. Én különösen büszke vagyok rájuk, hiszen óvodás koruktól kezdve több éven keresztül én voltam az edzőjük. Szívből gratulálunk és további sok sikert és kitartást kívánunk nekik a futsal pályán és a magánéletében is.

Varga Tünde
Igazgató helyettes, Szilágyi DSE elnök