Diákolimpia Junior Diáksportfesztivál a Szilágyiban

2024. ápr. 17.

Iskolánk adott otthont az 1. Veszprém városi junior diáksportfesztiválnak, ahol több mint 160 kisdiák sportolhatott.A fesztivál élményközpontú sportfoglalkozás volt, ahol kontrollált versenyhelyzet kialakítása történt, ahol nem alkalmaztunk eredményszámítást, ezzel a tanulásra, részvételre és a tapasztalatszerzésre helyeztük a hangsúlyt. A fesztiválok célja, hogy a részt vevő tanulók, változatos környezetben, játékos formában tanulják, gyakorolják az alapvető mozgáskészségeket, sportági előkészítő mozgásokat.

A fesztiválon egyidőben több, mint 80 diák sportolt, és élvezte a sport nyújtotta örömöket és pozitív játékélményeket szerzett. A szilágyis diákok mellett a Báthory, a Botev és a Rózsa úti általános iskolák tanulói vettek részt a programon. A gyerekeket véletlenszerűen 8 csapatba soroltuk, így új ismeretségek, barátságok alakulhattak ki. Az első részben az I. korcsoportos tanulóknak fundamentális alapkészségeket fejlesztő játékokból álló 8 állomásos programot állítottunk össze, majd a II. korcsoportos tanulók programja következett. Nekik multisport tartalmak jelentek meg az állomásokon.  A tornacsarnokban 8 állomással rendelkező pályát alakítottunk ki. Mindegyik állomáson 7 percet töltöttek a gyerekek feladatmegoldással. A sportfoglalkozást közös, zenés bemelegítéssel kezdtük. Majd utána indulhatott a játék, amelyet zenével indítottuk, és a zene elhallgatása jelezte a feladatok végét. A csoportok meghatározott sorrendben haladtak az állomások között, minden csoport minden állomást egyszer teljesített. A gyerekek egy órát sportoltak folyamatosan és mindenki nagyon jól érezte magát.

Szeretnék köszönetet mondani iskolánk két testnevelőjének, Tóth Zsuzsának és Vati Gergőnek, hogy segítettek megszervezni ezt a nagy sportrendezvényt, valamint iskolánk 18 8.évfolyamos tanulójának, akik segítettek a fesztivál lebonyolításában.

Varga Tünde
2024-04-16