Teremtés hete

2024. okt. 7.

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja, Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19)

Idei tanévben is megünnepeltük iskolánk tanulóival a Teremtés hetét. Immár hagyomány, hogy az ünnepi hét elején iskolánk lelki igazgatója megáldja a tanulók által hozott terméseket és közösen hálát adunk a teremtett világért.

A hét folyamán felfedező túrát is szerveztünk a Gulya-dombra. Útközben Balázs atya vezetésével egy-egy állomáson megállva, elcsendesedve megcsodálhattuk a teremtő Isten szépségét az éppen lemenő nap fényeiben, az erdő hangjaiban és legvégül a csillagokban, melyhez csillagász szakembertől kaptunk segítséget.

Hálásan köszönjük Csernai Balázs atyának a lelki vezetést és Weisz Andrásnak, az éjszakai távcsöves beavatást az égi csodák rejtelmeibe.