Idén projekt nap formájában emlékeztünk meg a Népmese napjáról alsó tagozaton, amit igyekeztünk változatos programokkal emlékezetessé tenni.
Meseolvasással indult a reggel, mikor is magyar népmesék felolvasásával kötötték le a szülők, tanítók a gyerekek figyelmét. „ Hol volt, hol nem volt….”, hangzott el , és máris csend honolt a termekben, a gyerekek ámulattal hallgatták a tréfás meséket. Az őszinte arckifejezésük jelezte felénk, hogy mindenkit megérintett a népmese mondanivalója. A tízórai szünetben is szorgalmasan érkeztek anyukák, apukák, sőt nagypapák is, hónuk alatt egy-egy mesekönyvvel, folytatva a felolvasást.
Egy meglepetés mesejáték következett 10 órától Écsi Gyöngyi felvidéki bábművész közreműködésével, aki az Élet és halál víze című mesejátékot mutatta be tanulóinknak. Szinte minden percben volt egy vicces szófordulata, jelenete, amivel végig lekötötte a gyerekek és nekünk , felnőtteknek a figyelmét. Ennyit már rég nevettünk mesejátékon, Gyöngyi igazán ért a gyerekek nyelvén! Élvezetesen mesélte el a történetet, amiben a kicsik is aktívan vettek részt. Nemcsak a gyerekeknek szólt a mese, nekünk felnőtteknek is volt üzenete: becsüljük meg embertársainkat, az élet ajándékainak pedig minden nap örüljünk, adjunk hálát érte.
Ezúton szeretnénk hálánkat és örömünket kifejezni Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hogy a program megvalósulásához a Szilágyi Keresztény Iskolai Alapítványon keresztül támogatta intézményünket.
A rajzpályázatra rengeteg alkotás érkezett: a díjazottak hasznos ajándékban részesültek. A rajzokból kiállítást készítettünk, melyeket a faliújságokon helyeztünk el, illetve képes összeállításunk megtekinthető honlapunkon.
A délután mesékkel kapcsolatos vetélkedővel folytatódott, ahol bizonyosságot adhattak ügyességükről az alsósok.
Ez a nap nem valósulhatott volna meg kollégáim segítsége, valamint a Szülői Munkaközösség támogatása nélkül! Hálával és köszönettel tartozom érte, hogy ilyen vidámra, emlékezetesre sikerült a Népmese napja!
A „Állatok a népmesékben” című rajzpályázat eredménye a következő:
Köszönöm a lelkes részvételt, a gyönyörű alkotásokat!
Barabás Andrea
alsó tagozatos igazgató-helyettes
Veszprém, 2024.október 18.