Büszkék vagyunk szólótáncosainkra!

2025. márc. 6.

Csontos András és Ellmann Lili képviselte iskolánk táncegyüttesét a XIII. Mezőföld Virágai Szólótáncversenyen. A rangos eseményt Székesfehérváron rendezték meg, először vettünk részt, rajt 6. osztályos táncosainkkal.

András és Lili rábaközi lassú és friss csárdással léptek színpadra, amely komoly felkészülést és elmélyült gyakorlást igényelt. A verseny nem csupán a megmérettetésről szólt, hanem kiváló lehetőséget biztosított arra is, hogy bővítsük tudásunkat, megismerjünk más műhelyeket, és kapcsolatokat építsünk a néptáncos közösségen belül. Inspiráló volt látni a különböző tájegységek táncait, valamint a fiatal táncosok elhivatottságát és tehetségét.

Külön öröm számunkra, hogy tanítványaink nemcsak színvonalas produkcióval álltak a nézők elé, hanem méltóképpen képviselték iskolánkat és a táncegyüttest. A mögöttük álló munka, kitartás és elhivatottság minden dicséretet megérdemel. Büszkék vagyunk rájuk, és bízunk benne, hogy a jövőben is hasonló sikereket érnek el a magyar néptánc hagyományainak ápolásában és továbbadásában.

Köszönjük a néptánc pedagógusok felkészítését.

2025. március 6.

Nagy Marianna

művészeti intézményegység-vezető