Huszárok nyomában – Március 15-i játszóház az elsősöknek

2025. márc. 28.

„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, aki ma él, hanem azok iránt is, akik voltak és akik lesznek.”
– Kossuth Lajos

   Március 15-e mindig különleges nap az iskolánkban, hiszen ekkor a hazaszeretetről, a szabadságról és a hősiességről tanulunk. Idén március 13-án egy élményekben gazdag projekt délutánt szervezett kolléganőm, Fenesné Máté Andrea, hogy az elsősök még közelebb kerülhessenek a forradalom és szabadságharc eseményeihez.

   Vendégünk Fenes Mihály volt, aki hagyományőrző huszárként érkezett hozzánk. A gyerekek csillogó szemmel figyelték bemutatóját, hiszen ritkán adatik meg, hogy testközelből láthassanak egy igazi huszárviseletet. Megcsodálhatták a díszes egyenruhát és a szablyát, miközben érdekes történeteket hallhattak a huszárok bátor tetteiről és a szabadságharc jelentőségéről.

   Andrea és én palotás ruhába öltöztünk, hogy még ünnepélyesebbé és korhűbbé tegyük ezt a különleges délutánt. A gyermekek áhítattal hallgatták a történeteket a hősies huszárokról és a forradalom szereplőiről. Megtanulták, hogy a szabadságért sokan küzdöttek, hogy a bátorság, a kitartás és az összefogás mennyire fontos értékek. A délután egyik legkedvesebb pillanata az volt, amikor a kicsik elkészítették saját Radetzky huszár pálcikabábjukat, amelyet büszkén vittek haza emlékbe.

   A program játékos feladatokkal lett  színesítve, hogy a gyermekek még inkább megérthessék a forradalom jelentőségét. Huszáros ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat, és arról is beszélgettünk, mit jelent ma hazafinak lenni. Elsőseink nagy lelkesedéssel osztották meg gondolataikat, és számtalan szebbnél szebb rajz készült a nap emlékére.

   Kolléganőm, Andrea hatalmas odaadással és gondos előkészületekkel tette felejthetetlenné ezt a délutánt. A történelem ilyenkor nem csupán egy tananyag, hanem egy érzés, egy élmény, amely mélyen megérinti a gyermekek szívét. Bízom benne, hogy a következő években is hasonlóan meghitt és méltó módon emlékezhetünk meg erről a jeles napról!

Alföldi Ágnes tanítónő