A mai napon József Attila: Születésnapomra című versének közös elmondásával ünnepeltük a költő születésének 120. évfordulóját és a magyar költészet napját.
Ezután nyolcadikos tanulóink szép számban vettek részt a Petőfi Színház által szervezett költészetnapi versmondáson, melyen nem csak színházjegyet kaptak jutalmul, hanem Sulyok Tamás köztársasági elnök úrral is beszélgethettek.
Köszönjük szépen diákjainknak az aktív részvételt mindkét programon!
Dóri néni, Józsi bácsi