Veszprémfajszon jártunk – Egy szívhez szóló közös délután

2025. ápr. 15.

Április 12‐én, szombaton csodás élményben volt részünk.
A családi napon a szülőkkel és a gyermekekkel együtt jártuk végig a Kálváriadomb stációit.
A természet, a csend és az együttlét meghittsége tette különlegessé ezt a délutánt. 
Minden stációnál más-más szülő olvasta fel Jézus szenvedéseinek történetét – ezek a pillanatok mélyen megérintettek bennünket, és még közelebb hoztak egymáshoz.
A domb tetején lévő három kereszt felemelő és imára indító látványa, valamint a kilátóból elénk táruló csodás panoráma egyaránt emlékeztetett bennünket a hit és teremtett világunk szépségére. 

Ezután vidám, izgalmas közös sportolás következett – a labdás, tojásvivő, ügyességi és váltófutásos játékok során sokat nevettünk és nagyon lelkesen mozogtunk együtt. 

A nap zárásaként pedig egy édesanya, dr. Rapi Éva kézműves foglalkozással kedveskedett az érdeklődő gyermekeknek.
Gyönyörű gyöngyöket fűztek – öröm volt nézni a picike kezek kreatív munkáját.
Az elkészített alkotásokat boldogan vitték haza a kicsik, emlékére ennek a szép napnak.

Mi, pedagógusok pedig a sok önfeledt kacagást, a csillogó szemek szívmelengető látványát, a kis kezek által a stációkhoz helyezett apró virágok megható jelentését hoztuk haza.
Pillanatképeket, melyekre boldogan emlékszünk majd vissza.

Öröm volt látni, hogy a közösség ilyen szépen összetart. 
Kedves Családok!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok.
Élmény volt Veletek ez a nap!

„Ahová ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
– Máté 18,20

Fenesné Máté Andrea, Alföldi Ágnes tanítók