A Szilágyi Táncegyüttes Alapítvány a Csoóri Sándor Alap 2024. évi támogatását a következő programokra használta fel:
- Közösségépítő és szakmai programok:
Kézműves délutánokat tartottunk, ahol a gyerekek megismerkedtek olyan technikákkal, mint makramé, keresztszemes hímzés, hagyományos tojásdíszítési eljárás. A néptánc táborban pedig szálhímzéssel készítettek maguknak saját táncos zsebkendőt a lányok. A fiúk a saját táncos botjaikat díszítették égetéses technikával. Itt tartottunk folk-kvíz vetélkedőt, valamint interaktív viseletbemutatót is a csoportoknak. 2025-ben ismét nagy sikerrel zajlott a saját szólótánc bemutatónk és népdaléneklési versenyünk. Mindkettőről továbbjutottak a legügyesebbek, és városi, vármegyei szinten is kiemelkedő eredményeket értünk el. Több néprajzi kirándulást szerveztünk: Székesfehérváron néptánc műsorokat tekintettünk meg, illetve részt vettünk az Országos Táncháztalálkozón. A táncosok családjaival is sokat találkoztunk fellépéseken, nyílt órákon, valamint a szülők-nevelők bálján.
2. A magyar néptánc közvetítése határon belül és kívül:
Sok-sok néptánc műsort adtunk, óvodákban, időotthonokban, falunapokon, városi rendezvényen. Kiemelkedő eredménnyel mutatkoztunk be a Gergely-napi Regionális Művészeti Fesztiválon Gyenesdiáson. Életre szóló élmény volt a táncosoknak 2024 augusztusában részt venni Finnországban nemzetközi folklór fesztiválon.
3. Folyamatos szakmai fejlődés:
Táncosaink kutatómunkájának köszönhetően kiváló előadásokat hallhattunk tőlük egy-egy választott néprajzi tájegység néptáncáról, népzenéjéről, népviseleteiről. 2025 júniusában fantasztikus hangulatú, szakmailag igen hasznos néptánc tábort szerveztünk Dégen. A 118 táncos öt csoportban tanulhatott új táncokat kiváló oktatóktól.
4. Viselettárunk bővítése:
Folyamatosan törekszünk a színvonalas és megfelelő mennyiségű viseletek beszerzésére. Büszkék vagyunk, hogy az év végi gálán és a fesztiválokon is minden táncosunkat szépen fel tudtuk öltöztetni, bár ez nem volt egyszerű.
Hálásan köszönjük a támogatást.
2025. 07. 18.
Nagy Marianna
művészeti intézményegység-vezető
kuratóriumi tag











